2023.07.30 16:04

Így telt nálunk a nyílt nap!

Óriási öröm volt számunkra, hogy ilyen sokan megtiszteltek minket a Tóalmási Kolbász Manufaktúra első nyílt napján! A cég történetében még sosem került megrendezésre ilyen páratlan esemény, úgyhogy a rengeteg érdeklődő mellett külön köszönet jár minden egyes munkatársnak is, aki segítettek a szervezésben. Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy ilyen remekül sikerült ez a rendezvény. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen izgalmak fűszerezték meg ezt a különleges napot, akkor olvasd tovább a blogcikkünket!

Exkluzív programok

A kedves látogatók most bekukkanthattak a kulisszák mögé! Részletes körbevezetést szerveztünk nekik az üzemünkben. Még jobban megismerhették a gondosan előállított termékeinket, amelyeket egytől egyik Tóalmási fűszervarázzsal szoktuk megspékelni. Ennyi, amit a finomságainkhoz hozzáadunk, egyébként minden termékünk 100% valódi, minőségi hús.

Az üzemi túra után lehetőséget adtunk vendégeinknek, hogy az új információk és tudás tükrében ízleljék meg az ínycsiklandó termékeinket. Standjainknál ők maguk is megvásárolhatták a kolbászokat, amik felpezsdítik a mindig finom házi kosztot. Azonban a helyszínen mindenkit megvendégeltünk egy kiadós, nagyon ízletes Tóalmási ebédre is! Volt ott mindenből bőven, ami szem-szájnak ingere.

A felnőttek aztán teli hassal pihentek és élvezték a szerencsés jó időt a hangulatos asztaloknál. Míg a kicsiket egy újabb energialökettel ajándékozta meg a sok finomság. Játékos kedvüket a csúszdán és trambulinon szerfelett jól kiélvezték.

Lerántottuk a leplet újdonságainkról! 

 

Már sokat beszéltünk új, prémium vonalunkról, amelynek tagjai 100%-ban mindenmentesek és arról, hogy ezen túl több változtatást is bevezettünk. Ezeket a vendégek testközelből is megtapasztalhatták. 

 

Húsaink GMO-, glutén-, szója-, cukor- és egyéb adalékanyag mentességgel büszkélkednek. De új termékcsaládunk: további különlegességet is nyújt.

 

  • Semennyi pácsót sem tartalmaz! 

A pácsó összetételében ott szerepel nátrium nitrit, ami növelheti a rák kockázatát, terhes nőkre és szoptatós anyákra nézve pedig kifejezetten veszélyes. Éppen ezért, teljes mértékben kivontunk ezt az anyagot a termékeink készítéséből! 

 

  • Konyhasó helyett, bio sóval készül!

A konyhasóban olyan csomósodást gátló adalék van, amely szintén hozzájárulhat daganatos megbetegedések kialakulásához. Ezért újdonságaink esetében kizárólag bio sót használunk, amiben nincs semmilyen káros anyag! 

 

És a vásárlói visszajelzések alapján:

 

  • Az örök kedvenc a parasztkolbászt 6 mm-es szemcseméretű daráló helyett, mostantól 4 mm-es szemcseméretűvel készítjük. Így már egy anyagában sokkal finomabb végeredményt kapunk.

  • Ezen kívül, mostani termékeinkbe egész kömény helyett, roppantott kömény kerül.

  • Végül de nem utolsó sorban pedig megújítottuk a csomagolásainkat is!

 

Mindezek osztatlan sikert arattak!

Emellett…

 

A kedves érdeklődőket megleptünk egy tombolával, hogy a rendezvény végén egyenlő eséllyel indulhassanak a különleges nyereményekért. Nem egy, nem is kettő, de három győztest hirdettünk, akik már a helyszínen átvehették a nyereményüket: egy gondosan összeállított ínyenc csomagot és saját szakácskönyvünket! Kívánjuk innen is, hogy fogyasszák és használják egészséggel őket! Ezekről a felejthetetlen pillanatokról egyébként egy videó is fel fog kerülni a YouTube csatornánkra, úgyhogy érdemes ezen a platformon is figyelemmel kísérni minket.

 

Nagyon köszönjünk, hogy ilyen sokan ellátogattatok hozzánk és kíváncsiak voltatok rá, hogyan folyik nálunk a mindennapokban a gyártás. Ha tetszett a program és a jövőben Te is szeretnél egy nyílt napunkra ellátogatni, akkor ennek a videónak a kommentszekciójában írd meg az email címedet és mi felvesszük veled a kapcsolatot!

 

Ha nem szeretnél lemaradni más fontos és a hasonló izgalmas eseményekről, akkor ne felejts el minket követni Facebookon, instagrammon vagy tiktokon!